„a többiekhez képest szinte alig eszem, és mégse fogyok…"

Fotó: „a többiekhez képest szinte alig eszem, és mégse fogyok…"

„a többiekhez képest szinte alig eszem, és mégse fogyok…"

„a többiekhez képest szinte alig eszem, és mégse fogyok…

Fotó: „a többiekhez képest szinte alig eszem, és mégse fogyok…"

...pedig nagyon odafigyelek, hogy mit vásárolok, és mikor mit eszem. Csak jó minőségi teljes kiőrlésű, szénhidrát csökkentett, kalória csökkentett, glutén mentes, szinte minden mentes ételeket. De hát ezen nincs mit csodálkozni, mindig is ez volt,  mert a mi családunk genetikailag ilyen típusú, vastagcsontú, tehát úgyis reménytelen, hogy ez nekem sikerüljön, mert nem értem, hogy mit lehetne még ennél jobban betartani, jobban csinálni, mint ahogy eddig tettem? Mit kellene még másképp csinálni???”

Sebész Kolléga küldte hozzám a 42 éves Istvánt, aki 176 kg volt, lábai rendkívül duzzadtak, a levegőt nehezen vette, arca szürkés volt…, „már mindent kipróbáltam, meglátjuk, hogy a Doktor Úr programja mit tud!” - mondta az első találkozásunkkor.

Elkezdte a programot, 15 nap alatt fogyott 10 kg-t (ez az extrém túlsúlyosak esetében az első napokban nem szokatlan). Számára is nyilvánvalóvá vált a testsúlycsökkentő programunk hatékonysága…, „akkor tegyük egy kicsit változatosabbá azt a diétát, hiszen végre működik valami!” - mondta magában. Az egyik tasakos kiszerelésű levesbe, (amely csak meghatározott fehérjét tartalmazott) beletett néhány csipet házi levestésztát. Másnap kétségbeesve hívott fel, hogy a lábai ismét dagadnak és nyugalomban kevés a levegője. Rákérdezésre elmondta, hogy mit csinált. Amikor értésére adtam, hogy olyan a kritikus anyagcsere állapotban van, ami ilyen látszóleg kismértékű elhajlást sem enged meg a diétától, és PONTOSAN kövesse az utasításokat, ha saját magának kedves az élete… A következőkben egyenletesen fogyott 40 kg-t.

Fontos megértenünk, hogy a túlsúlyunkkal a szervezetünket egyre súlyosbodó anyagcsere-veszélybe sodorjuk, amelyből való szabadulás csak pontosan betartott ÉTKEZÉSI REND alapján történhet. A legkisebb eltérés megtöri a beindított kedvező biokémiai folyamatokat és leáll a súlycsökkenés.
Ezért is fontos, hogy legyen a program során egy szakmailag felkészült támogatás, amely kellő segítséget képes nyújtani a kritikus pillanatokban, biztosítva a kiegyensúlyozott haladást a kitűzött cél felé. 


Ismerje meg diétás programjainkat

Medfood

Testsúlycsökkentő Orvosi Diéta

Testsúlycsökkentő Orvosi Diétánkat Önnek ajánljuk, ha túlsúlya következtében kényelmetlenül érzi magát, esetleg emiatt egészségügyi problémákkal küzd, vagy egyszerűen szeretne lefogyni, egészségesebb életet élni. A program alapja a folyamatos orvosi kontroll, mellyel már rövid idő alatt is maximális biztonságban érhet el látványos eredményt.

A fogyással párhuzamosan végigkísérjük Önt egy teljes életmódváltáson, így segítünk abban is, hogy az eredmény valóban tartós legyen. Prémium minőségű, ételeink között biztosan megtalálja majd a legjobban tetsző ízvilágot. Igazán változatos, személyre szabott étrendjével a diéta sem lesz unalmas.

Medfood

Műtét Előtti Orvosi Diéta

Műtét Előtti Orvosi Diétánkat kifejezetten Önnek dolgoztuk ki ha tervezett műtét előtt áll, de jelenlegi testsúlya akadályozza a beavatkozást, vagy megnehezíti a beavatkozást követő gyógyulási folyamatot. Segítségünkkel biztonságosan, további egészségkárosodás nélkül, megerősített immunrendszerrel érheti el a szükséges testsúlyt a kitűzött műtét időpontjára.

Medfood

Májregeneráló Orvosi Diéta

A MedFood Májregeneráló Orvosi Diéta programjának alkalmazásával egy egészségesebb életmódra tér át, így májának elzsírosodottsága – ultrahangos és vérvételi vizsgálatokkal ellenőrzötten - mérhetően csökkeni fog, miközben testsúlya és testösszetétele is kedvezően változik a program során.

Azért, hogy biztosan és biztonságosan elérje a kitűzött májgyógyulást, a személyre szabott program teljes időtartama alatt orvosi támogatást és folyamatos kontrollt nyújtunk. A májregeneráló étkezéshez a Prodimed tasakos ételeit használjuk, melyek változatos ízvilágainak köszönhetően a program nem lesz monoton és unalmas.

Blog

Gyomorszűkítés: A gyomorszűkítő műtétek és a gyomorszűkítés ára

Gyomorszűkítés: A gyomorszűkítő műtétek és a gyomorszűkítés ára

A túlsúly csökkentésének jelenleg két hatékony módja létezik, vagy egy pontosan megtervezett és végig vitt diéta, vagy sebész segítségével egy a gondosan megválasztott súlycsökkentő műtét. A diéta kapcsán előre meghatározzuk a naponta fogyasztható ételeket, azok mennyiségét. A műtéti megoldás vagy a gyomor térfogatát csökkenti, csökkentve ezáltal az elfogyasztható étel mennyiségét, vagy – az előbbiek mellett még - csökkenti a tápanyagok felszívódását a bélből.  

Hogyan fogyjak le? Az egészség és sikeres diéta..

Hogyan fogyjak le? Az egészség és sikeres diéta..

Rengeteg pénz van a fogyni vágyókban. Egy nap alatt az USA-ban 210 millió dollárt költenek el a különféle súlycsökkentő programokra. A worldometer adatai szerint, az egymilliárdhoz közelít az elhízottak száma a világban, a túlsúlyosok, pedig közel kétmilliárdan vannak jelenleg. Nagyon erős az iparágban a marketing - a termékek nagy része ablakon kidobott pénz.

Kövér emberek, nők és férfiak...

Kövér emberek, nők és férfiak...

Pár éve még szokatlan volt a 11o kg feletti páciens… mára az üzemorvosi vizsgálatkor a kamionsofőrök közül szinte minden 2-3-dik már átlagosan 130 kg feletti túlsúlyos ember. Teletömött bevásárlókocsik, növekvő étel adagok, illatok és bőség minden bevásárló központban. Ma már sajnos látható, hogy a lakosság 60%-a túlsúlyos, az utcán járva mindenfele elhízott emberek, kövér/túlsúlyos gyerekek.