„nem tudom megállni, hogy ne egyek mellé…”

Fotó: „nem tudom megállni, hogy ne egyek mellé…”

...mert van, amikor kell az a kis finomság, az egész napi rohanás után egyszerűen kell nekem egy kis öröm, egy kis boldogság hormon, enélkül nem tudom elképzelni a mindennapok rohanását. Nem hiszem, hogy valaha is képes lennék megállni, hogy csak az előírt egészséges ételeket egyem. Egész nap másokra, a munkámra figyelek, valamikor kell, hogy kiengedjek és kikapcsoljak a napi feszültségek és rohanás után és nincs olyan diéta, ami elfeledtetné velem a kedvenc finomságaim utáni vágyaimat."

Talán a gyógyítók egyik legfontosabb szempontja, hogy szenvedő embertársukra szeretettel nézzenek.

Orvosi megfigyelésem szerint a túlsúlyosak nemcsak fizikailag cipelnek súlyfelesleget, hanem lelkileg is túlterheltek, általában gyorsan esznek, magukra kevés időt szentelnek, kapkodnak, türelmetlenek, ha róluk van szó, inkább mások felé irányul a figyelmük, sokszor előbbre valónak tartják mások gondjait, mint a sajátjukat.
Érthető, hogy ebben a fenti lelki környezetben egy újabb terhelést, mint pl. az ételek – biokémiailag nem megfelelően korlátozását nem fogja sokáig bírni, rövid idő után óhatatlanul meg fog jelenni a sóvárgás valami finomság után, amit hamarosan majd „félrelépés” is követ, … és máris megtört az eltervezett rend, dugába dől megint egy újabb kísérlet a súlycsökkentésre vonatkozóan.
Szerencsére segítségünkre van a Természet!

Ha sikerül összeállítanunk egy olyan napi étkezést, ami - sok évezreden keresztül - stabilan biztosította az emberi faj biztonságos reprodukálódását, boldogulását, akkor a mellé-evés, mint probléma, mint biokémiai/lélektani hiba-üzenet gyorsan zsugorodik és eltűnik. A Programban résztvevő pácienseim már egy hét után csodálkoznak, hogy a korábban kihagyhatatlannak látszó édesség, magvak, péksütemény milyen könnyen tűnik el a mindennapjaikból, sokkal boldogabbak,  energikusabbak, vidámabbak, lelkesebbek, teltségérzetük fokozódott…, ami a zsíranyagcsere beindulása után felszabaduló béta-hidroxi vajsav hatása, amit átjutva a vér/agy gáton a központi idegrendszerben képes kifejteni, sok-sok éve az emberiség történelmében.

„Tartsd meg a rendet, akkor majd a rend is megtart Téged” - tartja a régi mondás. A mellé-evés esetében ennek ékes bizonyítékát látjuk megfelelően működésbe hozott zsír anyagcserénk esetében, 2-4 nap után, a korábbi nehézségeket, mintha a föld nyelte volna el!

A kulcs a személyre szabott orvosi-támogatói kontroll és szakmai tapasztalat.


GYAKORI PROBLÉMÁK - MAGÁRA ISMER? 

„nem tudom megállni, hogy ne egyek mellé"

...mert van, amikor kell az a kis finomság, az egész napi rohanás után egyszerűen kell nekem egy kis öröm, egy kis boldogság hormon, enélkül nem tudom elképzelni a mindennapok rohanását. Nem hiszem, hogy valaha is képes lennék megállni, hogy csak az előírt egészséges ételeket egyem. Egész nap másokra, a munkámra figyelek, valamikor kell, hogy kiengedjek és kikapcsoljak a napi feszültségek és rohanás után és nincs olyan diéta, ami elfeledtetné velem a kedvenc finomságaim utáni vágyaimat."

 

Elkezdte a programot, 15 nap alatt fogyott 10 kg-t (ez az extrém túlsúlyosak esetében az első napokban nem szokatlan). Számára is nyilvánvalóvá vált a testsúlycsökkentő programunk hatékonysága…, „akkor tegyük egy kicsit változatosabbá azt a diétát, hiszen végre működik valami!” - mondta magában. Az egyik tasakos kiszerelésű levesbe, (amely csak meghatározott fehérjét tartalmazott) beletett néhány csipet házi levestésztát. Másnap kétségbeesve hívott fel, hogy a lábai ismét dagadnak és nyugalomban kevés a levegője. Rákérdezésre elmondta, hogy mit csinált. Amikor értésére adtam, hogy olyan a kritikus anyagcsere állapotban van, ami ilyen látszóleg kismértékű elhajlást sem enged meg a diétától, és PONTOSAN kövesse az utasításokat, ha saját magának kedves az élete… A következőkben egyenletesen fogyott 40 kg-t.

Fontos megértenünk, hogy a túlsúlyunkkal a szervezetünket egyre súlyosbodó anyagcsere-veszélybe sodorjuk, amelyből való szabadulás csak pontosan betartott ÉTKEZÉSI REND alapján történhet. A legkisebb eltérés megtöri a beindított kedvező biokémiai folyamatokat és leáll a súlycsökkenés.
Ezért is fontos, hogy legyen a program során egy szakmailag felkészült támogatás, amely kellő segítséget képes nyújtani a kritikus pillanatokban, biztosítva a kiegyensúlyozott haladást a kitűzött cél felé. 

„ezerszer próbáltam már, de a vége mindig az lett, hogy …”

...állandóan fogyókúrázok, megy egy ideig, szenvedve leadok pár kilót, aztán ráunok az aktuális ételekre, italokra, azért ezek mégsem normális ételek! Csak nem lehet ezeket enni állandóan! Utána pedig törvényszerűen jön a visszahízás, gyakran még több is visszajön súlyban. Így megy ez évről évre az eredmény pedig, amit most lát: egyre növekvő túlsúly. Reménytelennek látszik, hogy valaha is sikerülhet nekem. Megszabadulni ettől a túlsúlytól, ami már olyan régen keseríti meg az életem.” 

 

…számtalanszor hangzott el a rendelőmben a fenti vagy ehhez hasonló fejtegetés, az első találkozás alkalmával orvos és új páciense között.

Amikor több mint 20 éve megkezdtem háziorvosi munkámat, talán az egyik legelső szakmai vágyam volt, hogy képes legyek segíteni a túlsúlyosakon úgy, mint pl. a magasvérnyomásban szenvedőkön.

TÚLSÚLYOSBÓL EGÉSZSÉGESSÉ VÁLNI, TÖBB LÉPCSŐS FOLYAMAT.

Először - meg kell tapasztalni, hogy MINDENKI ESETÉBEN lehetséges a fogyásPersze az orvosi előírásokat pontosan be kell tartani, de ennek számos előnye lesz! 

Másodszor - meg kell ismernünk, hogy a mindennapjainkban kedvenc ételeinkre mikor van igazán nagy szükségünk!

A folyamatról pár gondolat.

  • A megkezdett diéta 2-4 napja között a szervezet új anyagcsere működésbe kezd, bekapcsol az eddig nem, vagy alig működő zsíranyagcsere…. és csoda kezdődik a páciens életében: több energiája lesz, mint az elmúlt időszakban bármikor! Számára is érthetetlen, de nem kívánja majd az édességet, megkezdődik egy új akaraterő megismerése, felépítése. Mélyül az alvás minősége, pihentebben ébred reggelente, a cselekvési kedve, hangulata látványosan emelkedni kezd, csökken a szervezet kóros víztartalma, könnyebbé válnak a mindennapok.
  • Az orvosi testsúlycsökkentő program kezdeti fázisában csak tasakos kiszerelésű ételek és pontosan meghatározott zöldségek fogyaszthatók. Mivel a program a szervezet biokémiai működésein alapul, így a fogyás, - mint egy aktivált biokémiai folyamat - beindul, amely örömmel és megelégedéssel tölti az eddig eredménytelenül próbálkozót és örül a napról napra tapasztalható súlycsökkenésének.
  • Egy idő után azonban a kezdeti lelkesedés fogyatkozik, a mindennapok terhei, megpróbáltatásai között. A pár hete még ünnepelt súlycsökkenés megszokottá válik. Ekkor világos támogatásra, szakmai segítésre van szükség. Talán éppen úgy, ahogy a sportolónak is szüksége van edzőre, a napi edzések megtervezéséhez, végrehajtásához, élethelyzethez igazításához. Nem véletlen, hogy a jelentősebb sport teljesítmények elképzelhetetlenek megfelelően képzett, komoly emberi tulajdonságokkal bíró edzők nélkül. A sportban a győzelem a tét. A MedFood Testsúlycsökkentő programban a hosszú, boldog, kiteljesedett élet. Az egyik páciensem mondta: „Jót enni élvezetes, boldogan élni még élvezetesebb!”
  • Ezt a hosszútávú eredményes sikert, vagyis a maradandó, hosszútávú testsúlycsökkenést segítség nélkül csak igen kevesen képesek megvalósítani. Ez a munka, ez az önfejlesztés komoly erőfeszítést igényel: lesznek mélypontok, amikor összejönnek események, nehéz élethelyzetek, amikor nagyon nagy szükségünk van arra a finomságra, amit megszoktunk az előző évtizedekben, mint szorongás-csökkentő rituálét.
  • Gyakorló orvosként nagyszerű élmény újra és újra megtapasztalnom az egyes pácienseim esetében azt, amikor a korábban olyan hatalmasnak látszó probléma, mint az édesség, a csoki, egy korlátlanul elfogyasztott vacsora iránti vágy, egyszer csak zsugorodni kezd, míg végül irányíthatóvá válik a mindennapokban.Ez a tapasztalatom kérdőíves rendszerünkből jól követhető:
  • A program kezdetén 20-30 %-ban érzik úgy, hogy képesek irányítani egészségüket, pár év után visszamérve, a közös munka eredményeképpen ez a szám: 80 - 90 %-ra emelkedik, saját bevallásuk szerint.
  • A kulcs, hogy ne hízzuk vissza a leadott kilókat: a folyamatos, közös szakmai munka, rendszeres találkozások, testsúlymérés, has/nyak átmérő mérés, orvosi ellenőrzés és közös visszatekintés az elmúlt időszak nehézségeire, problémáira. Ezekben a találkozásokban, észrevétlenül hónapról hónapra, lépésről lépésre épül fel úgy új, étkezés tekintetében önálló döntéssel bíró személyiség, akinek életminősége és boldogsága nem mérhető korábbi életéhez.
  • Ahhoz, hogy biztosan és biztonságosan elérje a kívánt testsúlyt végig szakorvosi kontrollt és segítséget nyújtunk Önnek. Folyamatosan nyomon követjük a fogyása előrehaladását, egészségi állapotát és az étrend megváltoztatásával járó esetleges hangulatingadozásait. Személyes, vagy telefonos konzultációkon keresztül szükség szerint akár azonnal változtathatunk a program menetén, intenzitásán.

<

„Ez a diéta megmutatta nekem az utat a fogyáshoz és az új életstílushoz. Örülök, hogy kipróbáltam és végig csináltam. Köszönet a MedFood-nak és a doktor úrnak. Aki gondolkodik rajta, hogy elkezdje-e, annak üzenem, hogy ne hezitáljon!”
Fekete L.